Bezár

OK

Szászcsávási zenekar

Szászcsávás kivételes helyet foglal el a magyar zenetörténetben: a magyar népi éneklésben teljesen általános egyszólamúság kivételeképpen talán az egyetlen olyan falu, ahol több szólamban énekelnek. Ez a XVIII. század végén, a nyugati egyetemeket megjárt protestáns...Tovább »

Szászcsávás Band: 1990

FA 382-2
Bar code: 5998048538225
2016, Fonó
Játékidő: 59:49

Az 1990-es gyűjtések közben alakult ki az a csapat, akik aztán „Szászcsávási Zenekar” néven lettek világhírűek.

Ez a CD az 1990-ben Szászcsáváson (az 1913-as helységnévtár szerint Csávás, Kis-Küküllő vármegye; ma: Ceuaş, Maros megye, Románia) készült helyszíni gyűjtésekből való válogatás. A gyűjtések különböző időpontban és különböző szászcsávási helyszíneken, különböző technikai eszközökkel és akusztikai körülmények között készültek. Az általában több óra időtartamú gyűjtésekből azokat a felvételeket válogattuk ki, amelyek 26 év távlatából, a Szászcsávási Zenekar CD-inek és egyéb felvételeinek, magyarországi és nemzetközi szerepléseinek ismeretében is érdekesek lehetnek.

 

Ebben az időben a szászcsávási zenészek Magyarországon még egyáltalán nem voltak ismertek. Annak ellenére, hogy 1989-ben az Electrecord kiadásában már megjelent egy a hagyományos magyar tánczenei repertoárt bemutató lemez Pávai István helyszíni gyűjtéseiből, Jámbor „Dumnezu” István prímás, Mezei Ferenc „Csángáló” kontrás és Csányi Mátyás „Mutis” bőgős előadásában. Szászcsáváson sok kiváló, a hagyományos repertoárt ismerő és rendszeresen muzsikáló zenész élt, akik nem csak magyaroknak, hanem cigányoknak és románoknak; sőt, korábban a környéken élt, de a 80-as években szinte teljes számban Németországba kitelepült szászoknak is muzsikáltak. Az 1990-es gyűjtések ezen zenészek és repertoárjuk megismerését célozták, és a gyűjtések közben alakult ki az a csapat, akik aztán „Szászcsávási Zenekar” néven lettek világhírűek.

 

1. Cigány csárdás és szökő (1.) 6’54”
2. Cigány csárdás és szökő (2.) 11’40”
3. Haidau 2’04”
4. Invârtita 1’34”
5. Hârţag 1’51”
6. Szegényes 2’08”
7. Vénes csárdás (1.) 2’28”
8. Vénes csárdás (2.) 3’48”
9. Ţitruş szökő 2’45”
10. Asztali hallgató 2’10”
11. Bemondás 0’08”
12. Csányi Mátyás nótái 4’06”
13. Öreges csárdás 2’00”
14. Cigány csárdás 5’13”
15. Furulyás csárdás és szökő 2’28”
16. Sűrű verbunk (1.) 3’07”
17. Sűrű verbunk (2.) 4’23”
18. Szökő 3’42”

 

 

Csányi Mátyás „Mutis” bőgő (1-10, 12, 15)
Csányi Sándor „Cilika” hegedű (1 és 2 -jobb oldalon)
Jámbor Ferenc „Tocsila” kontra (1-10, 12-15)
Jámbor István „Dumnezu” hegedű (1 -bal oldalon, 13-14)
Mezei Ferenc „Csángáló” primkontra (1-2, 17-18), kontra (16),
bőgő (13-14)
Mezei Levente „Leves” hegedű (10 és 12 -jobb oldalon, 17-18,)
furulya (15), tánc (14)
Mezei Károly „Kusler” hegedű (16)
Lunka Márton „Pápu” hegedű (2 -középen, 3-9, 10, 12 -bal oldalon),
bemondás (11)

 


A felvételek 1990 január 28 és október 23 között készültek Szászcsáváson. A gyűjtéseken közreműködtek: Szánthó Zoltán, Bartha Zoltán Ágoston, Adámy Zsolt, Olasz György, Érdi Ágnes, Kertész Nóra, Pásztor Ferenc, Verestói Nárcisz, Pallagi Pál. A fényképeket Szánthó Zoltán és Bartha Zoltán Ágoston készítette. Mastering: Kopcsik Márton Producer: Szánthó Zoltán ω Felelős kiadó: Horváth László;  Design: Kiss Dóra P + © 2016 Fonó Budai Zeneház;  Fonó Music Hall H-1116 Budapest, Sztregova utca 3. s Tel/fax: +36 1 206 53 00 fono@fono.hu;  www.fono.hu 
 

 

A Fonó 4 CD-ből álló új sorozatot jelentetett meg az erdélyi Szászcsávási Zenekar felvételeiből. Újra kiadásra kerültek az 1996-ban megjelent "Szászcsávás - Transylvanian Folk Music", az 1998-as "Szászcsávás 3." és a Zenekar 1998-as amerikai koncertjének "Live in Chicago" címen 2001-ben megjelent felvétele. A negyedik "Szászcsávás 1990" című CD-n új, a szászcsávási zenészekkel 1990-ben a helyszínen készült felvételek jelentek meg. Ezek különlegességét az adja, hogy nem csak a később világhírűvé vált zenekari tagok, hanem egy időközben fiatalon elhunyt, illetve egy idősebb prímás is muzsikál rajtuk. Az 1990-es felvételeken az addig cask lakodalmakban, többnyire erősítés nélkül muzsikáló zenészek nyersebben, de éppen ezért még erőteljesebben muzsikálnak, mint azt a később készült kiadványokon és nemzetközi szerepléseiken megismerhette a közönség. A CD sorozat tagjai egységes megjelenésű új borítót kaptak, a korábbiakhoz képest bőséges új képanyaggal. A Fonó a sorozat folytatását is tervezi a Szászcsávási Zenekarral készült más archív felvételek megjelentetésével.

 

További infomációk »

Letöltési linkek











Ár: 2.200 Ft

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!