Bezár

OK

Ács Gyula: Szép fehér pekulár

FA 390-2
Vonalkód: 5998048539024
2016, Fonó

A miskolci Reményi Ede Kamarazenekar felkérésére komponálta Ács Gyula a népi hangszerekre írott két versenyművet, a tárogatóra készült “Joc” (Zsok ) c. darabot és a kettős Magyar dudaversenyt.

A Fonó kiadásában a két mű most lemezen is megjelenik, kiegészülve három népdalfeldolgozással, amelyek közül az egyik, moldvai csángó dallam a “Miorița” a megölt havasi pásztor balladája a lemez címadó dala. 


„A dudaverseny eszméje már a nyolcvanas évek óta foglalkoztat engem mióta megtanultam rajta játszani. Tobak Ferenc barátommal együtt dudálva éreztem, több van ebben, mint három ugrós meg két csárdás.” „A “Joc” egy magyarországi román többségű falu Elek különleges zenei hagyományából merít. Eleken készült gyűjtéseket hallgatva válogattam ki a dallamokat.”


„A felvételeken énekeltek, furulyán játszottak, és hegedűtokon dobolva kisérték magukat az adatközlők; ezekből a benyomásokból alakítottam át a dallamokat tárogatóra és vonószenekarra”


“Maradt még hely a lemezen ezért felkerült három népdalfeldolgozás is a CD-re kettő mezőkövesdi népdal a harmadik egy moldvai csángó dallam a “Miorița” a megölt havasi pásztor balladája ez utóbbi a címadó dal, nem véletlenül, hisz mindazt hordozza, amit a népzenéről és annak feldolgozásáról gondolok. Csak egy “hangparavánt” állítok a népdal mögé, hogy kiemelje egyszerű szépségét; a dalokat Török Tilla énekli hitelesen megkapó szépséggel.” (Ács Gyula)

 

1. Dudaverseny I. 9.28
2. Dudaverseny II. 5.20
3. Dudaverseny III. 5.27
4. Joc - Zsok Lunga 1.48
5. Joc - Zsok Szerba 1.18
6. Joc - Zsok Minuncava 0.48
7. Joc - Zsok Doina 3.36
8. Joc - Zsok Tiganesca 1.46
9. Joc - Zsok Hora Mare 2.08
10. Joc - Zsok Ardelana 1.21
11. A kövesdi határ felől 2.31
12. Lányok, lányok 3.44
13. Szép fehér pekulár 4.56

 

Közreműködik: Reményi Ede Kamarazenekar
Török Tilla (ének)
Bese Botond (duda)
Ács Gyula (duda, tárogató)
Vezényel: Ács Gyula

 

Producer: Ács Gyula
Hangmérnök: Csonka Richárd
Zenei rendező: Bujtás András
A borító képet Soltész Boglárka „Bronzbogár” készítette.
Nyomdai előkészítés: Kiss Dóra, Szilasi Marianne
© 2016 Fonó Budai Zeneház

 

 

További infomációk »





Ár: 2.500 Ft

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!