Bezár

OK

Cserepes Károly

A zeneszerzőként, zenészként és tanárként egyaránt aktív Cserepes Károlyt az elmúlt években elsősorban a folklór és annak elektronikus feldolgozásai foglalkoztatják, amellyel egymástól távol eső zenei elemekkel teremt teljesen új hangzást. Blacklake című lemeze a világ legjelentősebb...Tovább »

Cserepes: My name is Elvis Presley

FA 421-2
Fonó, 2018
Vonalkód: 5 998048 542123

Szelfik gyerekjátékokra

Ez az album a hazaszeretetről szól.
Egy tágabb haza szenvedélyes szeretetéről, amit úgy hívunk, hogy Föld.

Ezúttal a ma élő városi és iskolai gyerekfolklórt (children's games) szerettük volna megismerni és megmutatni. Segítségül egy kis utazást tettünk az interneten a Föld körül.

Az utazás során fény derült ezeknek a játékoknak szinte végtelen gazdagságára.
De az is kiderült, hogy mennyire hasonlítanak egymásra: nem csak szellemükben, hanem konkrét formájukban is, sokszor szóról szóra azonosságot mutatnak, mondhatnánk egylényegűek.

A gyerekek által feltöltött szelfik csodálatos újdonsága, hogy nem csupán a dallamot, vagy a szöveget magát tartalmazzák (mint általában az archívumok felvételei), hanem azt a spontán örömet is, amit a gyerekek játszás közben átélnek.

Ezt a sokszínűséget és életörömet szerettük volna megosztani.

 

1. My Name is Elvis Presley I. 6.59
2. Choco Choco La La 7.18
3. This is a Miserable World 5.56
4. Forest Song 5.49
5. Little Sunshine 5.55
6. My Name is Elvis Presley II. 6.00
7. LoveFlower 6.27
8. Ekete Pekete 6.33
9. OwlWoman 6.39
10. Beli Buba 6.48
Total: 64.22

 

...Nórának
Az albumon szereplő gyerekek: Selmeci Lili, Limberger Esra, Molnár Zselyke, Molnár Gergő,
Molnár Őrs, Matus Kata Mandula, Kerékgyártó Luca, Kerékgyártó Vera
Köszönetl a szelfikért: Elisabeth és Kara, Fabiana Landim,
Milene és Fernanda, Tiana és Gabriella, Daisy, és sokan mások
Köszönet a felvételekért: Lomax Archive, Centre de Recherche en Ethnomusicologie.

 

 

All music composed, recorded and mixed by Karoly Cserepes in Budapest, 2018.
Cover photo: Alamy Stock Photo, Cover design: Dóra Kiss, Pre press: Marianne Szilasi 

 

További infomációk »





Ár: 2.500 Ft

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!