Bezár

OK

Herczku Ágnes

Herczku Ágnes a magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyisége, holott azon előadók közé tartozik akik „civilként” kerültek a színpadra: hét éves kora óta tanult zenét, majd jazz-balettet és néptáncot, mégsem készült hivatásos színpadi...Tovább »

Herczku Ágnes: Hozomány

Fonó, 2018
FA 413-2
Vonalkód: 5998048541324


Erdélyi népzene régen és most

Herczku Ágnes Hozomány című legújabb népzenei dupla albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje”, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. A lemez a 2018 évi Táncháztalálkozóra jelent meg a Fonó gondozásában. A CD eladásából befolyt összeget az alkotók a visai adatközlőknek ajánlják fel.

 

A dupla CD-kiadvány Gyűjtés c. lemezén a 2005-ös visai úton, Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött dalok és rikoltások válogatása szerepel, a másik lemezen Koncz Gergely prímás vezetésével, Visába való énekes és hangszeres népzenei összeállítások. Ezen a Revival CD-n, vendégként a régi énekes-partner, Németh Ferenc is hallható, valamint a szakma „nagy öregje”, a mezőségi zene egyik legjobb ismerője, Fekete Antal „Puma”.

 

„A Revival lemezen énekelt dalokat vegyesen válogattam Kallós Zoltán visai gyűjtéseiből és a 2005-ös felvételeinkből. Ennek az is az oka, hogy a gyűjtés antológia-szerű felmondása helyett jobban érdekelt ugyanazon dalok más-más variációja, az a (stílus)gazdagság, amivel az egy faluban élő emberek hihetetlen magas szinten tudtak/tudnak élni.”

 

Az énekesnő és a zenészek egy felajánlással is élnek a lemez megjelenésével:
„...Mi most szeretnénk ezzel a kiadvánnyal megköszönni a ránk bízott kincseket és valamit vissza is adni azokból a javakból, amihez az ő önzetlen segítségük révén, előadói munkánk során jutottunk.
A lemez eladásából befolyó összeget Papp András, valamint Amáli néni családjának juttatjuk el.”

 

Az énekesnőt gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot Neki, az Ő emlékének ajánlja.

 

A Revival lemez zenészei:
Koncz Gergely és Hegedűs Máté – hegedű
Fekete Antal „Puma” és Fekete Márton „Kispuma” – brácsa
Molnár Péter – bőgő
Németh Ferenc és Herczku Ágnes – ének

 

A lemez kiadója: Fonó
Támogató: NKA, Halmos Béla Program

 

Zenei rendező/ Musical direction by – Herczku Ágnes és Nikola Parov

Szerkesztette/ Edited by– Herczku Ágnes és Koncz Gergely

Hangmérnök/ Recorded and mastered by – Nikola Parov

Fényképezte/ Photographed by – Urbán Ádám, 2018 (Kallós Zoltán portréja, 2016)

A 2005-ös visai képeket Albert Szilárd és Pál István készítette

Rajzok/Drawings – Herczku Ágnes
(inspired by Keith Haring and embroidery from Mezőség)

Design/ Graphic design by – Raden Hannawati

Műszaki szerkesztő/ Technical editing by – Szilasi Marianne

Angolra fordította/ English translation by – Pétsch András

A Revival lemez felvételei és a mastering 2017 decemberében, valamint
2018 januárjában készültek a Living Room-ban.

A Gyűjtés felvételei 2005. március 3-án készültek Visában.
 

 

CD1 Revival
1. Lassú cigánytánc és szökős /Slow couple dance and Leaping dance 12:18

2. Seprik az erdei utat – Katonakísérő /Soldier’s Farewell 03:37

3. Korcsos és sűrű magyar /Tirnaveana and Fast Hungarian 03:46

4. Katonakísérő /Soldier’s farewell 03:50

5. Ritka magyar /Slow Hungarian 03:36

6. Jó reggelt, jó reggelt/Good morning, good morning 02:12

7. Egy pár – Cigánytánc, csárdás, szökős és sűrű csárdás/A Couple’s Dance
Cycle – Gypsy Dance, Csardas, Leaping and Fast Csardas 20:45

Összidő/Total time 50:08

 

CD2 Field recordings CD:
1. Amott kerekedik egy fekete felhő – Papp András 03:01

2. Utra Mari balladája 02:40

3. Homlódi Zsuzsánna – A megesett lány balladája 06:00

4. Jó reggelt, jó reggelt 02:18

5. Tele van a temető árka vízzel 02:43

6. De szeretnék az erdőbe fa lenni – beszélgetéssel 02:30

7. Nem zörög a levél 01:55

8. Nincsen pénzem – Papp András nótája 02:17

9. A Gecsemáni kertje – Karácsonyi kánta 03:30

10. A kántálásról 01:45

11. Elindult már József – Karácsonyi kánta és köszöntő 05:30

12. Bemondás – Papp András 00:11

13. Amott kerekedik egy fekete felhő – Nagy Amália 02:13

14. Száradj el bokor hegytetőn – N. A. 01:28

15. Utra Mari – A gyermekgyilkos anya balladája – N. A. 01:28

16. Tollas Erzsi balladája – A halálra táncoltatott lány – N. A 02:38

17. Tollas Erzsi balladája – Fodor Juliska 03:56

18. Rózsa Sándor balladája – N. A. és F. J. 02:52

19. Szabó Gyula Horvát Jolánt szereti – Eltiltott szerelmesek balladája – F. J. 01:41

20. Bádogozzák a visai templomot – F. J. 01:38

21. Bogár Imre balladája – N. A. és F. J. 02:35

22. Hajnallik, hajnallik (Megöltek egy legényt) – F. J. 04:46

23. Seprik az erdei utat – Katonakísérő – F. J. 01:37

24. Alszik a baba – Altató – F. J. 00:19

25. Falu végén van egy kis házacska – beszélgetéssel – N. A. 01:08

26. Bemondás – N. A. és F. J. 00:24

27. A táncról, aratásról – „ríkatozások” – N. A., F. J. és Lovász Anna 03:50

28. Pajzán rikoltozások – L. A. 03:37

29. De szeretnék az erdőbe fa lenni – N. A. és F. J. 02:04

Összidő/Total time 73:30

További infomációk »





Ár: 3.300 Ft

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!