Bezár

OK

Utolsó Óra gyűjtés

  Bartók Béla 1907-ben a Gyergyói-medence falvait járva, egyik levelében félig tréfásan, félig bosszúsan ecsetelte a népzenei gyűjtőmunka nehézségeit: a régi magyar népdalok kutatója minden erőfeszítése dacára már akkor jobbára városi eredetű műdalokat talált, úgy...Tovább »

Csíkjenőfalva - Felcsíki népzene

2011
Teljes idő: 65’43”

Felcsíki népzene - Csíkjenőfalva

"Válogatásunk egyik szereplője, Szentes András is gyerekkorától pásztorkodott. „Gyermek voltam, kezdtem pásztorkodni, s az volt a prob-léma, hogy ha nem foglalkoztunk valamivel, akkor a szemünk koppant bé. Szunnyadtunk el, s így addig kellett a furulyával kínlódni, hogy ne aludjunk el, hogy azután úgy megtanultunk furulyálni” – mondja el a zenetanulása történetét. A történet jellegzetes, de azért nem mindenki lett furulyás, aki az erdőn töltötte a nyarakat: „Ahol én pásztorkodtam, két ember tudott furulyálni, pedig én sok nyáron voltam. Egyiket úgy hívták, Kosza József, a másik a komám is volt, azt Bíró Józsefnek hívták. Egyik idősebb volt, lehetett vagy tíz évvel is nagyobb, mint én, a másik egy évvel fiatalabb volt.” Az idősebb Kosza Józseftől tanulta meg a furulyajátékot gyerekkorában Szentes András, a fiatalabb Bíró Józseffel együtt. Mivel ő idősebb korában is juhászkodott, a furulya is ott volt vele egész életében az erdőn. Nem is nagyon fújta máshol, csak ott: „Csak az erdőn furulyáltunk, otthon nem használtuk.”" (Részlet a CD kisérőfüzetéből)



1. a. Felsütött a Nap sugára
b. Felsütött a Nap sugára
c. Zsuka (féloháhos) (Men’s dance) 4’50”
2. a. Megöltek egy legényt
b. Elvesztettem a kecskéket 2’53” 

3. a. Fehér László
b. Zsuka (féloláhos) (Men’s dance ) 6’14”
4. a. Kicsi tinó, nagy a járom
b. Felmászott a Manci az uborkafára
c. Laboda
d. Laboda 7’07”
5. a. Túl a vízen van egy malom
b. Feljött a Nap, szépen ragyog 

c. Cepper (Middle class social dance tunes) 2’57” 
6. a. Most jövök a vásáralji tanyáról
b. Csárdás (tánccal) (Couple dance) 4’51”
7. a. Hej, Várad felől
b. Októbernek, októbernek elsején 2’03”
8. a. Piros alma csumája
b. Piros alma csumája
c. Piros alma csumája és csárdás 3’32”
9. a. Huszárosan vágatom a hajamat
b. Huszárosan vágatom a hajamat és sebes csárdás
(Soldier’s song, fast couple dance) 2’58”
10. a. Virágos kenderem
b. Virágos kenderem
c. Istenem, Istenem
d. Fekete tyúk mind megette a meggyet
e. Sebes csárdás (Fast couple dance) 3’15”
11. a. Fehér László
b. Lassú csárdás (Slow couple dance)
c. Piros kancsó, piros bor
d. Lassú és sebes csárdás (Slow and fast couple dances) 4’24”
12. a. Jenőfalvi, jenőfalvi bíró kapujába
b. Magyarországi (verbunk) (Men’s recruiting dance) 2’05” 

13. a. Csordapásztorok
b. Szent István vértanú éneke
c. Szent István vértanú éneke
d. Ó Szent István, hát még alszol-e (köszöntő) 7’45”
14. a. Keserves (Lament)
b. Keserves (Jó estét, jó estét) (Lament) 3’28”
15. a. Verd meg Isten, ki a gőzöst csinálta
b. Mikor mentem, babám
c. Búzát vittem a malomba
d. Lám megmondtam, bús gerlice
e. Csárdás (Couple dance) 6’43”

Összidő (Total time): 65’43”

Válogatta / Selected by: JUHÁSZ Zoltán


ADATKÖZLŐK / PERFORMERS – INFORMANTS

FARKAS Vilma (1930, Csíkjenőfalva) – ének / voice
FARKAS Margit (1941, Csíkjenőfalva) – ének / voice
SZENTES András (1928, Csíkjenőfalva) – furulya, ének / flute, voice
SZENTES Károly (1935, Csíkjenőfalva) – furulya, ének / flute, voice
KEDVES Dénes (1935, Csíkkarcfalva) – furulya, gardon, ének / flute, hit-gardon, voice



További infomációk »





Ár: 1.800 Ft

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!