Bezár

OK

Fokos zenekar: Kiskoromtól nagykoromig

2015
FA 363-2
Vonalkód: 5998048536320
Játékidő: 51,47

„Mint minden fiatal, aki megkedveli a népzenét, elsősorban az erdélyi dallamokért rajong, így a Fokos zenekar tagjai is vonószenekarként kezdték pályafutásukat Csikós zenekar néven, majd néhány tagcserével létrejött a Fokos. Nagykorukra, szerencsére nagyon hamar belátták a fiúk, attól lesznek eredetiek, ha azt mutatják meg a világnak, ami nagyszüleiktől, dédszüleiktől örökségül rájuk maradt: a vajdasági népzenét.” Kisimre Szerda Anna

 A Fokos zenekar nevét a szélesebb közönség három esztendeje ismerhette meg a Felszállott a páva című népzenei vetélkedő kapcsán. Az óbecsei zenekar egyike azon kevés együttesnek, akik a vegytiszta bácskai tamburazenei hagyományokat folytatják. A lemezen a bácskai hagyományok mellett felvidéki, magyarországi és erdélyi népzenét is játszanak. Ez nem véletlen, hisz Bodor Anikó vajdasági gyűjtési mellett, Antal Ferenc Árus mérai prímás játéka, a kalotaszegi Csűrös Banda, a Szászcsávási zenekar, valamint a Palatkai Banda zenéje volt nagy hatással a Fokos tagjaira.

 

1. Rózsa Sándor nótái (Bácskai lassú, csárdás és friss)

2. Góbék tánca (Felcsíki verbunk, csárdás és cepper)

3. Szászcsávási cigánymuzsika (Szászcsávási asztali, csárdás és szökő)

4. Bácskai italozós (Bácskai oláhos, csárás és friss)

5. Füzesi táncdallamok (Ördöngösfüzesi verbunk, sűrű csárdás és ritka fogásolás)

6. Jaj, de sokszor... (Gömöri lassú, csárdás és friss)

7. Tamburamuzsika Sárközből (Sárközi csárdás, ugrós és friss)

8. ,,Az első" (Vajdaszentiványi sebes forduló, csárdás és cigánycsárdás)

9. ,,Cés" (Kalotaszegi keserves, legényes és szapora)

10. Fényes csillag mutatja a hazámat (Bácskai katonadalok)

 

Csonka Balázs - (harmonika, prímtambura, ének)

Jovánovity Péter - (nagybőgő, ütőgardon, ének)

Sterbik László - (hegedű, ének)

Szabó András - (hegedű, basszprímtambura, ének)

Szerda Balázs - (brácsa, tamburakontra, ének)

 

Közreműködnek:

Ölveczky Tamás - (tárogató),

Enyedi Tamás - (cimbalom)

További infomációk »

Letöltési linkek







Ár: 2.000 Ft

Ez a termék jelenleg nem kapható a webboltban, kérjük használja a fenti letöltési linkeket.

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!