Bezár

OK

Utolsó Óra gyűjtés

  Bartók Béla 1907-ben a Gyergyói-medence falvait járva, egyik levelében félig tréfásan, félig bosszúsan ecsetelte a népzenei gyűjtőmunka nehézségeit: a régi magyar népdalok kutatója minden erőfeszítése dacára már akkor jobbára városi eredetű műdalokat talált, úgy...Tovább »

Kolozsi „Kicsi” Aladár - Erdőalji népzene

2011
Összidő (Total time) 68’58”

Erdőalji népzene - Kolozsi

"Annak pedig különösen örültem, hogy Tötszegi András, a gyűjtőprogram erdélyi intézője jelezte, talált Szamosfalván egy idős kolozsi prímást, aki szintén elvállalta, hogy eltölt velünk egy hetet a Fonóban, részt vesz a gyűjtésben. Ő volt Laka „Kicsi” Aladár.
Amint betoppant a gyűjtőstúdióba, a levegő megtelt valami finom vibrálással. Alacsony cigány ember, nagy, kifejező szemekkel, szegényes, kopott, ámde makulátlanul tiszta, jobb napokat látott, polgári öltözékben. Társai tiszteletéből rögtön látszott, hogy vele kell szót értenem. Élénk szeme derűt és megértést tükrözött vissza, miközben elmagyaráztam neki, miért vagyunk ott, és mi a munkánk menete.
Hamar megértette, hogy ezek a fel-vételek testamentumként maradhatnak meg utána. Az első perctől teljes szellemi és testi erőbedobással muzsikált, annyira, hogy a harmadik napon már vízhólyagok voltak a bal, húros kezén is (otthon már keveset játszott). Szinte felügyelte helyettem a gyűjtési folyamatot, és zenészkollégáitól is maximális odaadást, együttműködést várt el: szegény Gyengét, a brácsását állandóan korholta, mert nagyothallott már, és a gyors, hajszolt tempóknál nem tudta őt elvárása szerint követni, le-lemaradt." (Részlet a CD kisérőfüzetéből)



1. Lassú („Csütörtökön este”) (Slow dance tune) 2’05”
2. Cigány lassú csárdás (Gypsy slow dance tune) 4’54” 
3. Román rend: rar româneste, lassú és sebes csárdás (Romanian dance cycle) 7’43”
4. Két keserves és cigány asztali nóta (Laments, Gypsy table tune,) 5’17”
5. Legényes (Men’s dance tune) 2’21” 
6. Asztali nóta, csárdás és sebes csárdás (Table tune, couple dances) 7’47”
7. Asztali (virrasztó) nóta és szapora (Table tune, fast couple dance) 8’04” 
8. De-a lungu, învârtită, târnăveana, ţigăneasca, hârţag (Sztojka Györgyé)
(Romanian dance cycle) 14’10”
9. Válaszúti asztali nóta (Table tune) 2’02”
10. Zsidó körtánc (Jewish circle dance) 2’15”
11. Învârtită és hârţag (Romanian couple dances) 4’59”
12. Úti nóta és legényes (Processional, men’s dance) 2’20”
13. Kicsi Aladár pakulárnótája (Aladár’s shepherd tune) 4’31”
Összidő (Total time) 68’58”

Válogatta / Selected by: KELEMEN László

ADATKÖZLŐK / PERFORMERS – INFORMANTS

LAKA „Kicsi” Aladár (1926, Kolozs) hegedű / violin
SZTOJKA György „Gyuszi” (1955, Kolozs) hegedű / violin
LÁKO Gyula „Gyenge” (1929, Kolozs) brácsa / viola
TITI Sándor „Láló” (1939, Kolozs) nagybőgő / double bassice


További infomációk »





Ár: 1.800 Ft

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!