Bezár

OK

Lakatos Róbert és a RÉV: Réveteg

FA 432-2
Fonó, 2019
Vonalkód: 5 998048 543229


2014-ben jelent meg a zenekar legutolsó albuma Révület címmel, öt év után – Lakatos Róbert számos színházi, zeneszerzői munkájából inspirálódva - most megérett az új album, amely RÉVETEG címmel jelenik meg a Fonó gondozásában.

A sokoldalú, Felvidéki születésű brácsaművész és zeneszerző nevéhez számos meghatározó formáció kapcsolódik, így a Rendhagyó Prímástalálkozó és az Esszencia “népzenei supergroup” is. Zeneszerzőként is rendkívül aktív: több neves színházi és táncos produkciónak, így a Nemzeti Színház Körhinta c. előadásának és a Fitos Dezső Társulatnak, valamint számos zenekarnak, például a Csík zenekarnak szerzett zenét. A RÉVETEG című album ismét egy kiemelkedő mérföldkő munkásságában.

 

“Korábbi színházi munkákból inspirálódva alkottuk meg öt év után a Rév zenekar negyedik lemezét. Hallhatók rajta olyan dallamok, amelyek a Nemzeti Színház Körhinta és a Fitos Dezső Társulat Pisztráng című darabjaiban csendültek fel, ezek mindegyikét természetesen a Rév zenekar arculatához illesztettük.

 

A lemezen olyan muzsikák is találhatóak, amelyeket kifejezetten autentikus formában akartunk megszólaltatni. Ilyen például az első szám is, ami egyfajta felvidéki népzenei antológia. A zenei folyamban híres felvidéki népdalok hangoznak el, bejárva ezt az egész területet: a kelet-szlovákiai Bodrogközből indulunk el és Abaújszinán, Gömörön, Vág–Garam-közön, Zoboralján, Mátyusföldön át a Csallóközbe érkezünk meg. Az A tu more című számban egy kelet-szlovákiai, az 1960-as években Kojatice községben élő Giňovci nevű zenekar repertoárjából merítettünk. Zenéjük energikus, tele érdekes harmóniai megoldással.

 

A Gyerekekkel... című felvétel örömzenélés fiainkkal, akiknek szeretettel adjuk át a népzenei tudásunkat. A lemezen található Rapszódia egy saját szerzemény, melyben Bartók Béla által különböző régiókban gyűjtött szlovák dalokat játsszunk el sajátos, 60-as évek zenéjét felidéző kompozícióban.

 

Reméljük, hogy muzsikánk, ez a zenei sokszínűség, megszólít minden olyan embert szerte a világon, aki szereti a szívből jövő zenét.”

 

Lakatos Róbert - hegedű: 1, 2, 4, 5, 6; brácsa: 3, 7; ének: 4
Korpás Éva - ének: 1, 2, 6
Oláh Attila - ének: 1, 4
Takács Ádam - hegedű: 1, 3, 4, 6, 7
Kuti Sándor - cimbalom: 1, 2, 3, 4, 6, 7, 8
Mester László - háromhúros brácsa: 1, 2, 3, 4, 6, 7, 8
Hanusz Zoltán - négyhúros brácsa: 1, 2, 3, 4, 6, 7
Lelkes Tibor - nagybőgő: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8
 

 

Közreműködik:
Csík János - ének: 8
Lakatos Áron - hegedű: 5
Lelkes Márton - harmonika: 5
 

1. Keletről-nyugatra (trad.)
2. Szelidecske (trad. arr. Lakatos Róbert)
3. Robi legényesei (Lakatos Róbert)
4. A tu more (trad.)
5. Gyerekekkel... (trad.)
6. Szvit (Lakatos Róbert)
7. Rapszódia (trad. arr. Lakatos Róbert)
8. Árva szívem (Lakatos Róbert)

További infomációk »

Letöltési linkek








2.500 Ft

Fonó Budai Zeneház Kft. H-1116 Budapest, Sztregova u. 3. Ügyfélszolgálat: (+36 - 1) 206-5300 Telefax: (+36 - 1) 206-5300 (hétköznapokon: 09.00-16.00) E-mail: webaruhaz@fono.hu Web: www.fono.hu

© 2015. Fonó Budai Zeneház Kft. - Minden jog fenntartva!